tavasz1 tavasz2 tavasz3 tavasz4 tavasz5 tavasz6 1459687847 1459687871

Közterületeket érintő tevékenységekhez szükséges engedélyek kiadása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül a közterületeket érintő tevékenységekhez szükséges engedélyeket is Társaságunk adja ki: kezelői hozzájárulás, bontási engedély és közterület bérleti szerződés.

I. Kezelői hozzájárulások

Társaságunk, mint az önkormányzati utak, ill. közterületek kezelője minden fenti területeket érintő építésügyi eljárásban nyilatkozattételre kötelezett.

Csapadékvíz csatorna üzemeltetői szakvélemény, kezelői nyilatkozatok

Az üzemeltetői szakvéleményeket a tervezett építmény engedélyeztetési eljárása előtt, még a tervezési fázisban adjuk ki a már elkészült tervdokumentációkról. Az üzemeltetői szakvéleményben és tervközi egyeztetések alkalmával határozzuk meg a kivitelezés módját, feltételeit, az alkalmazható csőátmérőket, és az építés alatt betartandó követelményeket.
A kezelői nyilatkozatok kiadása történhet a megépült építmény használatbavételi engedélyének kiadásához valamint a megépült csapadékvízcsatorna szakaszok, bekötések helyszíni ellenőrzése után, azok tervszerinti megépítésének szemrevételezése után.

Az egyeztetések megszabott óradíj alapján történnek, díjkötelesek. Az egyeztetési díjak átutalásos számlán kerülnek
kiszámlázásra. Az egyeztetési jegyzőkönyvekben, szakvéleményekben leírtak betartását munkatársaink rendszeres helyszíni
ellenőrzésekkel kontrollálják.

Egyeztetési díjak:
Csapadékvíz tervegyeztetés óradíja: 5000 Ft+Áfa
Minimális egyeztetési díj (0,5 óra): 2500 Ft+Áfa

Csapadékvíz egyeztetés időpontjai: Szerda - csütörtök: 8-12 óráig.

Elérhetőségek:

Cím: Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. ügyfélszolgálati épület
Telefon: 42/548-483
Fax:
42/548-463
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Út-közterület kezelői hozzájárulások

Az eljárások építési engedélyeztetési szakaszában, kezelői hozzájárulásokban határozza meg azokat a feltételeket, amelyeket a tulajdonosi érdekek védelmében az illetékes építésügyi hatóság határozataiban foglalva figyelembe vesz, és mindenkori építtető számára kötelezővé teszi azok végrehajtását.

Elérhetőségek

Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. ügyfélszolgáltati épület
Telefon: 42/548-479 Fax: 42/548-463
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó dokumentum

II. Közterület-bontási engedélyek

A bontási engedélyeket közvetlenül az építések megkezdése előtt adjuk ki a tényleges kivitelezést végző Társaságok részére.A bontási engedélyekben a kivitelezések módját, kötelezően betartandó körülményeit (építés alatti forgalomszabályozás) és annak helyreállítását határozzuk meg.

Zöldfelület bontása esetén egyeztetési jegyzőkönyv felvétele szükséges társaságunk Közterület-fenntartási ágazatánál.

Elérhetőségek:

Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Ügyfélszolgálati épület
tel.: 42/548-460 497 mellék, fax: 42/548-463
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A kiadott egyeztetési jegyzőkönyvet csatolni kell a bontási-engedély kérelemhez melyet az alábbi címre kell benyújtani:

Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4.
Tel: 42/548-483 Fax: 42/548-463
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó dokumentumok

Mind a kezelői hozzájárulásokban mind pedig a bontási engedélyekben előírtak betartását munkatársaink rendszeres helyszíni ellenőrzésekkel kontrolálják.

III. Közterület bérlet

A közterületek végleges, ill. alkalmi használata magán v. jogi személyeknek, csak a kezelővel megkötött területhasználatra vonatkozó bérleti szerződés létrejötte után lehetséges.

Ilyen jellegű szerződés megkötésére minden esetben szükség van, amennyiben a közterületet valaki "saját" használatba kívánja venni. (pl.: reklámtábla elhelyezés, anyagtárolás, alkalmi árusítás stb.)

Társaságunk a bérleti szerződésekben határozza meg az adott tevékenységhez felhasználható terület nagyságát, időtartamát és minden egyéb olyan előírást, amelyeknek a betartása a tevékenység során a közterület rendeltetés szerű használatát mások számára sem korlátozza.

Kapcsolódó dokumentumok

Elérhetőségek:

Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4.
Tel.: 42/548-456 Fax: 42/548-463
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:

hétfőtől-szerdáig: 8:00-15:30
csütörtöktől - péntekig: 8:00-12:00

Kapcsolódó törvények, rendeletek