Közfoglalkoztatás


Közfoglalkozatás és egyéb támogatott programok

 

Nyíregyházán az Önkormányzati közfoglalkoztatást - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízásából – a NYÍRVV Nonprofit Kft. szervezi. Kiemelt feladat a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, és egyéb regisztrált álláskeresők munkába állítása. A foglalkoztatás során célunk minél több aktív korú, szociálisan rászoruló ember számára a munkalehetőség biztosítása.


 

Ennek érdekében maximálisan igyekszünk kihasználni a közfoglalkoztatási lehetőségeket, elsősorban a hagyományos önkormányzati (városüzemeltetési, intézményi) közfoglalkoztatást helyezve előtérbe. Ezen felül pályázunk országos közfoglalkoztatási mintaprogramokra, melyben olyan speciális élethelyzetű (hajléktalan, megváltozott munkaképességű) embereket foglalkoztatunk, akik az elsődleges munkaerőpiacon többszörösen hátrányos helyzetben vannak. Rendszeresen szervezünk a közfoglalkoztatásban résztvevők számára - együttműködve a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával - különböző képzéseket, ezzel is elősegítve az elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedést. Részt veszünk más szervezetek képzési, foglalkoztatási célú pályázataiban is, mint gyakorlati és foglalkoztatóhely.


 

A programok szervezésénél, indításánál elsődleges szempont, hogy egész évben tudjunk munkalehetőséget biztosítani elsősorban azok számára, akik váratlan élethelyzetükből adódóan szeretnének részt venni a közfoglalkoztatási programokban. A közfoglalkoztatásban résztvevőkkel határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszonyra irányuló szerződést kötünk, a határozott idejű jogviszony hossza minden esetben a programoktól függ. A napi munkaidő lehet teljes munkaidő (napi 8 óra), valamint részmunkaidő (napi 6 óra), mely szintén programfüggő.


 

A közfoglalkoztatásban dolgozók főként településfejlesztés, településrendezés, település-üzemeltetés, közparkok fenntartása, közutak fenntartása, környezet- és köztisztaság biztosítása, kulturális szolgáltatás, szociális szolgáltatás és ellátás, óvodai ellátás, stb. területeken végzik munkájukat.


 

Aktuális programjainkkal kapcsolatban részletes tájékoztatást adnak a NYÍRVV Nonprofit Kft. Közfoglalkoztatási csoportjának munkatársai!


 

 

Elérhetőség:

Cím: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4
Telefon: +36 (42) 548-470, +36 (42) 548-472
Fax: +36 (42) 548-471
E-mail: foglalkoztatas@nyirvv.hu
 

Ügyfélfogadási rend

Hétfő - Szerda: 8:00-15:00
Csütörtök - Péntek: 8:00-12:00