Létrehozva: 2023, Aug, 15

Szigligeti Gyermeküdülő - 8. turnus

       

 

 

Élménydús táborozásunkat vasárnap kezdtük meg. 6 óra alatt szerencsésen megérkeztünk a Majális dombon lévő táborba. Itt Nórika néni tájékoztatott minket a tábor házirendjéről, a betartandó szabályokról. Ezután elfoglaltuk 8 ágyas házainkat, berendezkedtünk. Délután elsétáltunk a kikötőhöz és a strandhoz. Sajnos fürödni nem tudtunk, mert hűvös idő volt.

 

Másnap zenés ébresztőt kaptunk és az úti cél a Sárvári Termálfürdő volt. Sok különböző medence és csúszda állt a rendelkezésünkre, ahol mindenki jól érezte magát. Visszaérve elfogyasztottuk a finom vacsorát, melyről Marika néni, a szakács gondoskodott. Takarodó előtt még volt időnk a játékra, sokan röpiztek, ping-pongoztak, csocsóztak és voltak, akik a házban maradtak beszélgetni. Estére jól elfáradtunk és nyugovóra tértünk.

 

Kedden Tapolcára látogattunk, ahol a Tavasbarlangot kerestük fel. Érdekes információkat tudtunk meg a barlangrendszer keletkezéséről idegenvezetőnktől és egy kisfilmet is megtekintettünk a környező országok természeti látnivalóiról. Majd 73 lépcsőfok vezetett le a tóhoz, amelyben csónakázási lehetőség is volt. Nagy élményt nyújtott számunkra. A táborba visszaérve megebédeltünk, majd a strandon folytattuk a napot. Végre megmártózhattunk a kissé hűs Balatonban.

 

Szerdán délelőtt kicsit hűvös volt, így a strandon röpiztünk, kagylókat gyűjtöttünk, kártyáztunk, sokat beszélgettünk. Délben megettük finom ebédünket, majd készülődtünk a következő programra, a Sümegi várba. Itt láttunk egy érdekes kocsi- és hintó kiállítást. Ezalatt sajnos eleredt az eső, de a lovagi tornát az eső ellenére is megtartották. Szerencsére a nézőtér fedett volt, így a műsort zavartalanul élvezhettük. A bemutató izgalmakkal, élményekkel teli volt, a lovasok és a lovak nagyon látványos előadást tartottak nekünk. Mivel egész este esett, beszélgetéssel töltöttük az időt, így jobban összekovácsolódtunk táborozó társainkkal.

 

Csütörtökön végre arra ébredtünk, hogy hétágra süt a nap. Délelőtt a Szigligeti várat vettük be. Gyönyörködtünk a szép kilátásban, finom kézműves fagylaltot és ajándékokat vettünk, végül egy solymászbemutatót láttunk. Itt rácsodálkozhattunk, hogy milyen okosak és engedelmesek ezek a ragadozó madarak. A táborba visszaérve megebédeltünk és Nórika néni értékelte az eltelt hetet. Megállapította, hogy jó étvágyú gyerekek az „Apáczais” és „Aranyos” diákok. Megtapsoltuk és megköszöntük a szakács néni munkáját, a gondnokbácsi és a takarító néni támogatását és Nórika néni segítőkészségét, vezetését.

 

Az utolsó nap a pakolással és búcsúzással telt. Szomorúan vettük tudomásul, hogy elrepült az idő, haza kell indulnunk. Szüleink már izgatottan vártak minket otthon.

 

Bár az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, azért jól éreztük magunkat a rengeteg programnak köszönhetően. Reméljük, hogy máskor is lehetőségünk lesz itt táborozni.