Létrehozva: 2023, Jun, 26

Szigligeti Gyermeküdülő - 1. turnus

           

 

A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI diákjai voltak az első táborozók Szigligeten 2023-ban. Élménybeszámolójukkal másoknak is ízelítőt adnak a tábor hangulatáról, a jó kedvről, a programokról, a közös élményekről.

 

Vasárnap hajnalban már minden Szigligetre induló diák, tanár izgatottan gyülekezett a sokunk kedvenc táborába. Miután meghallgattuk Zita tanárnő gyors eligazításait, mindannyian elfoglaltuk a helyeinket és kezdődhetett az utazás. Megérkezéskor valamennyien felsétáltunk a hegyi úton a dombra, melyen a táborhelyünk található. Egyből az ebédlő bejáratát vettük célba, hogy meghallgassuk Nóri néni táborvezetőnk beszédét, a tábori szabályzatot és a szoba beosztásokat. Valamennyien bepakoltunk a szobáinkba és átöltöztünk, hogy megkezdjük a nyári szünetet egy balatoni fürdőzéssel. Vacsora után még egy kicsit bandáztunk a tábor udvarán, röpiztünk majd zuhanyoztunk. 22 óra után bevezényeltek minket szobáinkba, ahol még kicsit beszélgettünk.

 

Hétfőn útnak is indultunk Sárvárra, az élményfürdőbe. Érkezésünk után mindenki szaladt felfedezni a medencéket. A csapat jelentős része a csúszdák sokaságához igyekezett, ami hatalmas élmény volt számunkra. Egész álló nap pancsoltunk, ugráltunk, csúszdáztunk, nagyon jól éreztük magunkat. A fárasztó útról hazatérve megvacsoráztunk és a kimerültségtől álomba zuhantunk.

 

A keddi napunkat Tapolcán töltöttük. Kora reggel, a reggeli után a tavasbarlang felé vettük az irányt. Az idő szép napos, így a jókedv is megalapozott. A városba érve a Tapolcai tavasbarlangot látogattuk meg először. Gyönyörű látvány fogadott bennünket a barlangba érve, majd a múzeumba csodálkozhattunk el a víz erején és a közeli barlangokról is megtudhattunk sok érdekességet. Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, hogy körbe nézzünk a városban. A táborba visszaérve a Balaton partra mentünk le. A tó vize kellemes volt, így még jobban felfrissített minket a nagy melegben. A napot egy esti túrával zártuk, ahol megnéztük a gyönyörű kilátással rendelkező kilátót és a kikötőt is, ahol gyönyörködhettünk a balatoni tájban naplementekor.

 

Szerdán strandolással kezdtük a napot, ahol kezdetét vette a foci és a röplabda bajnokság. Délután kezdődött a Sümegi várban a lovagi torna. Itt vitézek csaptak össze és mérték össze harci tudásukat. Este egy finom vacsorát ettünk. Zárásként kezdődhetett a tollas és a pingpong bajnokság. Majd mindenki ment gyorsan zuhanyozni, mert ránk sötétedett, azután alvás.

 

A csütörtöki napon ellátogattunk a Szigligeti várba. Reggeli után sétálva tettük meg az oda vezető utat, amely jó hangulatban telt. Az út felénél megpihentünk Magyarország egyik legjobb kézműves fagyizójánál. Megnéztük a várban található kiállítótermeket, majd felmentünk a vár legmagasabb pontjára, ahol nagyon szép táj fogadott minket. Ezek után részt vehettünk egy solymász bemutatón, amely során sok érdekes dolgot tudhattunk meg ezekről a madarakról. Bemutatták, hogy hogyan szokták kiképezni őket, majd a kisebbeknek lehetőségük volt kipróbálni a solymászatot. A délután folyamán újra elmentünk a Balaton partra, a hetet pedig egy záró bulival zártunk.     

 

Eltelt a hat csodás nap és vissza kellett utaznunk Nyíregyházára. Jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és játszottunk.

 

Köszönjük a kísérő tanárainknak az élményeket! Reméljük jövőre is ugyanitt!