Létrehozva: 2021, Jun, 29

Hazaérkeztek a Szigligei Gyermeküdülőből az 1. turnus diákjai

 

 

2021. június 21-én megnyitotta kapuit a Szigligeti Gyermeküdülő, melynek idén is a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai lehettek az első lakói.

Ballai Henriett, a Jókai Mór Református Általános Iskola pedagógusa így fogalmazta meg élményeiket a szezonnyitó táborral kapcsolatosan:

 

„Ismét birtokba vehették a Jókais diákok a Nyíregyházi Gyermeküdülőt Szigligeten, amit már nagyon-nagyon vártak.

Hétfőn a korai indulás ellenére sok álmos, de izgatott diák várta, hogy útra keljünk. A gyerekek nagy része rutinosan, az újak pedig óvatosan fedezték fel a tábort. A buszos utazás fáradalmait délután a Balaton kellemes hűs vize enyhitette, és kárpótolta.

Kedden a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő vendégszeretetét élvezhettük, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Legkedvesebb részei a csúszdapark és a kalandpark volt.

Szerdán, Keszthelyen a Hableány Nosztalgia Sétahajóval hajókáztunk, közben igen szórakoztató műsor részesei lehettünk. A délután ismét fürdőzés volt.

Csütörtökön a Tapolca-tavasbarlangba látogattunk el, ahol egy igen érdekes idegenvezetésben volt részünk. Egy különleges világot tárt elénk, ezt az élményt tovább fokozta, hogy a diákok önállóan csónakázhattak a barlangban. A délutánt ismét fürdőzéssel töltöttük, de már nagyon várták az esti programot is. Vacsora után felsétáltunk a Szigligeti várba ahol hagyományőrző bandériumos fegyveres bemutatót láthattunk. Az este folyamán fáklya- és tűzgyújtás volt, ami a Szent Iván éjhez kapcsolódott, valamint az est fénypontja a tűzzsonglőrök előadása. Nagyon tetszett és izgalmas volt.

Pénteken egésznapos a fürdőzés volt a program, amit a szuper jó idő is biztosított számunkra.

Szombaton fájó szívvel el kellet hagynunk a tábort rengeteg jó élménnyel, de jövőre vissza térünk.”