Létrehozva: 2020, May, 31

Vár a Pünkösdi Vásár!

 

Vár a Pünkösdi Vásár!

 

A húsvéttól számított 7. vasárnapon, idén május 31-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

 

A néphagyomány szerint ha ezen a napon szép az idő, akkor jó lesz a bortermés. Egyes vidékeken még ma is él a pünkösdi királyválasztás szokása: a legények próbákon mérték össze tudásukat és erejüket, a legügyesebbet közülük pünkösdi királlyá választották, és ő lett az elkövetkező esztendőben a falu első legénye.

 

 

Bár idén az eget felhők takarják, egy kis csepergő eső sem tántoríthatja el a Múzeumfaluba látogató gyerekeket és felnőtteket, hogy közösen megünnepeljék a Pünkösd mellett a Gyermeknapot is.

 

Az érdeklődők kipróbálhatják ügyességüket a népi játékokon túl a tarisznyaszövés, agyagozás, gyertyamártás terén, készíthetnek bőrkarkötőt, rongybabát vagy illatos képeslapot. A legkisebbeket várja a kosaras körhinta, a mese- és zenekuckó is. És ha ez még mind nem lenne elég, a vásári árusok között kóstolhatunk finomabbnál finomabb falatokat, gyógyteát, vagy élvezhetjük az íjászbemutató és a Móricz Zsigmond kiállítás látványosságait.

 

Szeretettel várjuk Önöket vasárnap és hétfőn is a Múzeumfaluban, a Pünkösdi Vásáros Napokon!