Létrehozva: 2024, Sep, 03

SZIGLIGETI GYERMEKÜDÜLŐ 2024. 10. turnus

      

 

A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium hetedik és nyolcadik osztálya idén harmadik alkalommal járt Szigligeten. Az idei azért volt különleges számunkra, mert augusztus 25-től augusztus 30-ig (a nyári szünet rövidsége miatt) a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulóival táborozhattunk közösen.

 

Az első nap hosszú buszútja nagyon fárasztó volt, de a délutáni fürdőzés a Balatonban mindenért kápótolt minket.  Már akkor látszott, hogy jól összebarátkoztak a két iskola tanulói, sokat nevettünk együtt.

 

A második nap Sárvárra utaztunk, ahol a jó időjárásnak köszönhetően végre kipróbálhattuk a fantasztikus csúszdákat! Ennek mindenki nagyon örült és felhőtlenül élvezte a programot.  

 

Tapolca idén megmutatta az igazi arcát most, hogy napsütésben láthattuk. A harmadik napon a múzeumban sokan a tavalyról maradt tudásukat elevenítették fel, de a körbevezetés és a barlang most is csodálatos volt. A csónakázás mindenkinek nagyon tetszett, a legszerencsésebbek még a csetri halat is felfedezhették. Mindezek után lehetőségünk volt a városban vásárolni, mielőtt a tábor felé vettünk az irányt.

 

A negyedik napon Sümegen voltunk, ahol megint megcsodálhattuk a lovagi tornát, amely rendkívül látványos, interaktív volt, s ezúttal még jobban elkápráztatott bennünket, mint tavaly! Ismét kaptunk virágot a lovagoktól, legnagyobb örömünkre!

Lehetőségünk volt a tornán kívül vásárolni szuveníreket, megnézni egy kocsi- és hintókiállítást és még állatokat is simogathattunk. A torna után fotózkodásra is volt lehetőség a mongol es magyar lovasokkal.

 

Az utolsó napon a Szigligeti várba mentünk, hogy megcsodálhassunk egy érdekes íjász- és egy solymászbemutatót. A kilátás is káprázatos volt, rengeteg szép fényképet készítettünk és persze lefelé menet egy jól kiérdemelt, finom fagyit is elfogyasztottunk. A délutánt a strandon töltöttük, élveztük a napsütést, labdáztunk a vízben, játszottunk, úsztunk, pizzát, fagyit ettünk.

Miután visszaértünk a táborba és összepakoltunk, vacsora után még volt lehetőségünk egy kis beszélgetésre, röpizésre, kártyázásra, majd könnyes búcsút vettünk a táborhelytől.

 

Utólag is szeretnénk megköszönni az ott dolgozók és a két sofőr munkáját, nélkülük nem érezhettük volna ilyen felszabadultnak magunkat. Külön köszönjük Nóri néninek, hogy lehetővé tette ezt a csodás kirándulást és kísérőtanárainknak, Páll Csilla tanárnőnek, Gerliczki András tanár úrnak, valamint Fülöp Attiláné tanárnőnek, hogy vigyáztak ránk.