Létrehozva: 2021, Jan, 05

Jelentkezés az Újéletfa-akcióra

 

Továbbra is várjuk az Újéletfa-akció keretén belül ismét várjuk a jelentkezéseket!

Ugyan az idei évben a rendkívüli helyzetre való tekintettel sajnos nem valósulhatott meg az előzetesen tervezett Újéletfa-ültetés, reményeink szerint a tavasz a megújulás jegyében alkalmat biztosít, hogy a családokkal együtt a gyermekek tiszteletére ünnepélyes keretek között állíthassuk fel az ÚJÉLET-fákat.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban is sok gyermek született városunkban. Nekik és családjaiknak is lehetőséget szeretnénk nyújtani, hogy részt vehessenek az Újéletfa-akcióban. Így 2020. december 1-től ismét megkezdjük a jelentkezések fogadását mindazon családok részére, akiknek gyermeke 2019. augusztus 1. és 2020. november 30. között született. Terveink szerint így tavasszal a korábban és az újonnan jelentkezők közösen ültethetik el a NYÍRVV Nonprofit Kft. által biztosított ÚJÉLET-fákat.


Jelentkezni a gyermek születési anyakönyvi kivonatának és lakcímkártyájának másolatával, valamint a kitöltött pályázati adatlap elküldésével lehet a marketing@nyirvv.hu email-címen.

A pályázati adatlap letölthető ITT.

Jelentkezési határidő: 2021. január 31.

 

Ültessünk közösen fát gyermekeink zöldebb jövőéért!