Létrehozva: 2020, Oct, 10

Átadásra kerültek a növények

 

A mai napon, október 10-én lezajlott az igényelt növények átadása az „Ültess egy fát a holnapért!” Várossszépítő program őszi második ütemében. 

 

Mint arról már korábban is hírt adtunk, az „Ültess egy fát a holnapért!” elnevezésű pályázat is része annak a Dr. Kovács Ferenc polgármester által kezdeményezett nagyszabású fásítási programnak, melynek keretében az önkormányzat és a NYÍRVV Nonprofit Kft. együtt hirdette meg a növények igénylésének lehetőségét 2019-ben.

 

A program keretében a lakosság, valamint önkormányzati fenntartású intézmények is igényelhettek díszfát, díszcserjét, mely igényeket a készlet erejéig állt módunkban támogatni. Az akció célja a város zöldfelületeinek további növelése, valamint a helyi közösségek szemléletformálása, új zöldfelületek létesítése és megőrzése.

 

Az elfogadott pályázatok alapján – a veszélyhelyzet miatt tavasszal elmaradt akciót pótolva – 2020 őszén 140 pályázónak 166 db lombhullató fa, 98 db fenyőféle és 1186 db cserje került kiosztásra a NYÍRVV Nonprofit Kft. székhelyén, a Tüzér u. 2-4. szám alatt.

 

Köszönjük a résztvevők együttműködését, hiszen csak együtt tehetünk egy szebb és zöldebb városért!